2017. február 9., csütörtök

Raklap hegyek

Végre van egy kis előre lépés raklap ügyben. És ettől olyan boldog vagyok, hogy nem tudok nem erről beszélni.
Egy Adok-Veszek csoportban találtam rá egy fickóra, aki Pécstől nem messze árul raklapokat. Gyorsan fel is vettem vele a kapcsolatot, és mint kiderült van 18 db felesleges, elég jó állapotban lévő raklapja. Egyezkedtünk egy kicsit és végül arra jutottunk, hogy kevesebb, mint 10.000 ft-ért meg tudnám vásárolni tőle, sőt, lehet, hogy még házhoz is hozza.
Kép alapján nekem elég jónak tűntek, és már pörögtek is a fejemben a képek a raklap bútorokról. Elvileg nem lesz szükség 18 db-ra, de majd kipróbálgatom, mi hogy lenne jobb. Nagyjából már kitaláltam a felépítését, csak kényelmi szempontból is meg szeretném nézni a dolgot.

Nem vállaltam, hogy a fickó hozza el a raklapokat, féltem, hogy rosszabb állapotban lesznek, mint ahogy a képen kinéztek, ezért szereztünk egy utánfutót és tegnap előtt elmentünk értük. Kalandos út volt, kicsit el is tévedtünk, de végül meglett a ház, amit kerestünk. A 18 db-ból 15 lett végül, de nem baj, így is elég lesz bőven. Nagyon jól néztek ki, szinte olyanok, mint az EUR raklapok. 8000 Ft-ért megkaptam őket, ami annyit jelent, 533 Ft volt darabja, ami nagyon jó ár. Pécsett ennyiért egyutas tűzifának való raklapot kaptam volna. 

Most már csak a jó időre kell várnom, hogy megszáradhassanak és elkezdhessem a felület kezelésüket.  

A napokban még azon is gondolkodtam, hogy a konyhakert kialakításában lehet fel tudnám használni a maradék raklapokat. Itt egy videó, ami nagyon megtetszett erről:


2017. február 4., szombat

Fürdőszoba tervek

Végre beadta a "főnökasszony" a derekát.

Korábban volt egy ötletünk barátommal. Át szerettük volna alakítani a fürdőszobát, mert akár csak a ház többi része, az is picike és zsúfolt. Kitaláltunk egy kicsit tágasabb megoldást, viszont ahhoz szét kellene bombázni az egészet. Épp emiatt anyukám nem nagyon akart ebbe belemenni, mert nem akar sokat költeni a házra, hiszen úgyis elköltözünk pár év múlva.
Viszont, most belátta, lehet van értelme a dolognak. Hiszen, ha javítunk a ház kinézetén, szépítjük, csinosítjuk, praktikusabban átépítünk benne dolgokat, akkor talán 1-1,5 millióval többért is el lehetne adni, mint amennyiért mi vettük anno. Tiszta biznisz :D
Ráadásul ki tudja, mikor sikerül majd eladnunk. Az is lehet, hogy 5 évig is itt maradunk, akkor meg lakjunk inkább egy olyan házban, amit szeretünk és amiben jól érezzük magunkat, és nem csúnya tégla vörös a csempe a fürdőben :D
Egyelőre csak a terveken agyalok, nem akarok mindenbe egyszerre belevágni, mert annak sosincs jó vége. Első a konyha, aztán a fürdő. Talán majd április, május körül belevágunk. 

Amit mindenképp meg szeretnénk csinálni az egy új zuhanykabin. Viszont emiatt át kell építeni mindent, mivel ahol most van a zuhany, ott foglalja el a legtöbb helyet. Volt már erre egy tervem, de a napokban az építésznővérem adott egy tuti tippet és beleszerettem teljesen. Tegnap este megrajzoltam az eddigi leglogikusabb tervet.

Ami elsőre szemet szúr, az a BAZINAGY zuhanykabin üvegfallal. Igazából tesóm ötletében ez volt az, ami megtetszett. Ami még nagyobb változás, hogy terveink szerint ki fog kerülni a mosógép a fürdőből a kamrába (lemértem, röhögve elfér ott), valamint szeretnénk a fűtést is korszerűsíteni, a mostani kazánt kombi kazánra cserélnénk, így a bojler is eltűnne a fürdőből.  
(ugyan itt bojler eladó, hahaha)


Még egy két pinterestes apróság, ami megtetszett:



2017. február 1., szerda

Konyhai rombolás

Ma a szabadnapomon a pihenés mellet csak egy kis rombolásra futotta az időmből.
Korábban már írtam, hogy a konyhában volt egy csőtörésünk, vagy nem is igazán az, hanem jól össze volt gányolva minden egy régi vízvezeték körül. Lényeg a lényeg, a burkoló, aki csinálta gipsszel javította ki a falat, ami meg jól felszívta az összes vizet. Emiatt gondoltunk csőtörésre. Jött a vízvezeték szerelő, ő nem talált a vezetékben hibát. Azóta vár a javításra ez a fal. Hát ma belekezdtem. Írtam már, hogy vettünk a falhoz szárító vakolatot, ezt majd jövőhéten fel is visszük rá, de addig is a javítandó felületről levertem a régi vakolatot. Imádtam! Jó kis feszültség levezető program volt :)
Elég rosszul néz így ki a fal... :)

De, hogy legyen egy kis haladás is, ennél a falfelületnél kijavítottam a fugát a járólapok között. A vízvezeték szerelő összetört két lapot, azt tavaly kicseréltük, de a fugázás elmaradt. Szerintem egész jó lett, ahhoz képest, hogy még sose csináltam ilyet. 


Ezeken kívül ma még tervezéssel is foglalkoztam, de azt majd egy következő posztban írom le.