2018. január 18., csütörtök

Növény projekt

Hogy ne csak lakásos posztok legyenek :)
Tavaly ősszel sikeresen kicsíráztattam egy mangó magot, és azóta a sikerélménynek köszönhetően nem tudok leállni. MINDENT CSÍRÁZTATNI AKAROK!!!

A mangó azóta is gyönyörű, holnap lesz 100 napos :)


Karácsony környékén mandarinnal próbálkoztam, szintén sikeresen. 



Sajnos van sikertelen lista is :(
gránátalma
licsi
De nem adom fel ;)

Gyökereztetéssel is próbálkoztam. Eddig sikerült zellerrel és petrezselyemmel. 
Ezeket nem olyan régen földbe is ültettem. 


A répára és az ananászra még várnom kell egy kicsit :)




Még mindig nem látom a végét (decemberben írt poszt)

Korábban írtam, hogy végre jöhet a festőbácsi... Na, ebből megint nem lett semmi, sőt, inkább csak még jobban szétromboltuk a házat. Valószínűleg a festés átcsúszik a jövő évre.
Mivel időközben eléggé lehűlt az idő, az előszobában fel kellett tennünk a javított falra a radiátort is. Ez persze azt jelenti, hogy a jövő évi festéskor ezt megint le kell majd szedni.

Újabb rombolás alatt a belső ajtók kicserélését értettem. A nagyszoba és a fürdő ajtaja már a helyén van, a kisszoba egyedi méretű ajtajára még várni kell.


Ha úgy vesszük (leszámítva a festést) a nagyszobával szinte teljesen elkészültünk. Épp ezért, most a kisszobát vettük kezelésbe. Megvolt a parkettázás, lassan elkezdem szépen berendezni a szobát. A bútorok meg is vannak rendelve, csak még nem érkeztek meg...  Eddig elsősorban vendégszobának használtuk, valamit amikor édesanyám itthon van ő, szokott benne aludni. Viszont most arra gondoltunk lehet ebből a szobából kéne egy nappali féleséget kialakítani. Már vettünk is egy kanapét, hogy ne a nagy franciaágy foglalja el a szoba nagy részét. És persze itt is lomtalanítottam egy nagyot, sőt, mind a mai napig találok olyan cuccokat, amikre nincs szükség. Ezeket felraktam egy licitálós oldalra, szép kis összeg jött össze ezekből.


Kisház projekttel annyit haladtam, hogy mindent összeraktam egy kupacba, ami azt jelenti, hogy most semmit nem találok meg, amit keresnék... Itt a következő lépés a szigetelés lesz, ehhez elvileg van is hungarocell, csak időt kéne fordítani rá. Aztán kaptam egy tippet a tető megemelésével kapcsolatban. Apukámat megkértem, vessen rá egy pillantást, hátha van valami szuper ötlete. Mivel elég alacsony a belmagasság, azt tanácsolta, húzzunk fel még 1-2 sor téglát és aztán menjen vissza a palatető. Vagy ha tudunk szerezni olcsón cserepeket, akkor azt is meg lehet már csinálni.
Ezt még ki kell matekozni. Ebbe a helyiségbe szeretnénk majd a konyhai kazánt is átszerelni, vagyis nem is pont azt, hanem egy új kombikazánt, ami egyből a melegvizet is csinálná. Ehhez majd a szaki tavasszal érkezik. Majd egy radiátort is fog szerelni a kisházba.

Egyelőre ennyi, meglátjuk, mit hoz ház szempontból 2018.