Ha már hivatalosan is ma van a tavasz első napja, itt egy kis helyzetjelentés a kertecskéről.
A tulipánok után a jácint is elkezdett hajtani, ennek is ősszel dugtam el a hagymáját.
A tulipánok is napról napra egyre nagyobbak. Remélhetőleg nagyon szépek lesznek, ha csak Ödön kutya kárt nem tesz bennük. És hát ez igen csak benne van a pakliban.
Múlt héten kicsit elkezdtem gazolgatni a szamóca körül, így most már az is elkezdett hajtani, akár csak a ribizli. Remélem idén mind a kettőn több termés lesz, mint az elmúlt években.
Nem lenne szívem kiirtani őket, hisz ezeket még a dédimtől szereztem, és muszáj, hogy szépek és egészségesek legyenek, csak hogy büszke lehessen rám.
És ha már szóba hoztam dédimet, pont ma jött szembe velem egy pár évvel ezelőtti kép a kertjéről. Mindig is nagyon szerettem ezt a hetényi helyet. Sajnos már nincs a család tulajdonában, és nem nagyon fogunk tudni többet oda menni. De mindig nagyon jó visszaemlékezni rá.
Kiskoromtól kezdve mindig az volt az első dolgunk, mikor megérkeztünk a mamihoz Heténybe, hogy nővéreimmel leszaladtunk a kert végében csordogáló patakhoz. Visszafele menet, amit csak lehetett megdézsmáltam. Volt ott málna, egres, szamóca, szőlő, ribizli, na meg a világ legfinomabb fekete cseresznyéje. Amikor eljött a cseresznye szedés ideje, tesóimmal egész nap fent voltunk a fán és ettük... akarom mondani, szedtük a cseresznyét. Apukám mindig azt mondta, hogy fütyüljek közben, mert akkor nem tudok cseresznyét enni. (a fenti kép is szüret környékén készült, azért van cseresznye a fülem mögött, na meg a zsebemben is)
A gyümölcsökön kívül persze még ezeregy dolog volt a kertben: répa, cukorborsó, krumpli, paprika, mindenféle virág, amit később felakasztva kiszárítottunk, labdarózsák, stb, stb.
Ami még jó buli volt, az a szüretelés. A legjobban a préselést szerettem. Főleg, amikor még nagyon kicsi voltam és alig tudtam meghajtani a prés kerekét. Emlékszem, mindig az ajtófélfán striguláztuk a vödrök számát.
Mindig is felnéztem a mamimra a munkássága miatt. Mármint kb. 93-94 éves koráig minden áldott nap kint volt a kertben és dolgozott. Nem robotolt, mert szerette ezt csinálni, ez volt az élete. Ráadásul olyan katonás rendet tartott a kertben, amit szerintem bárki megirigyelt volna. Apukám mondogatta sokszor, hogy olyan ügyes kertész volt, hogy amikor egy botot leszúrt a földbe karó gyanánt, még az is megeredt neki.
Ha a mostani házból egyszer elköltözünk, ezért szeretnék majd egy kicsivel nagyobb udvart, hogy hasonló kertem lehessen, mint az övé.
És a nosztalgia lezárásaként egy régebben készített kedvenc fotóm a kertről. Valamiért nekem olyan, mint egy mesebeli hely bejárata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése